A lengyel parlamentben szerdán tartanak bizalmi szavazást Donald Tusk kormányfő ellen.
Elemzők szerint a Polgári Platform vezetője jó eséllyel túléli a voksolást, de ettől még nem lesz könnyebb számára a kormányzás, ugyanis a június 1-jei elnökválasztáson nem a kormány, hanem, a konzervatív, radikális jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) által támogatott jelölt, Karol Nawrocki győzött.
Donald Tusk EU-párti kormánykoalíciója 242 helyet birtokol a 460 fős alsóházban, a Szejmben, ami azt jelenti, hogy maga a szavazás szinte biztosan a javára dől el.
Az EU-párti miniszterelnöknek azonban küzdenie kell a reformjait blokkoló államfő ellen, és a koalíciós partnerei közti törésvonalakat is be kellene tömködnie - világította meg a helyzetet elemzésében az Euronews.
A Trump-párti Karol Nawrocki elnöki vétókkal hiúsíthatja meg Tusk reformprogramját. Emellett a kormányfőnek a saját koalíciójában lévő konfliktusok elmélyülését is meg kell akadályoznia. Egyesek ugyanis úgy vélik, hogy Tusknak köszönhető, hogy az általuk támogatott Rafał Trzaskowski elvesztette az elnökválasztást.
Dorota Łoboda, a Polgári Platform szóvivője korábban azt mondta, hogy a bizalmi szavazás célja eloszlatni azokat a feltételezéseket, miszerint Tusk kormánya megingott.
„Véget akarunk vetni minden találgatásnak a kormány állítólagos támogatásvesztésével kapcsolatban, egyben véget akarunk vetni a külső és belső vitáknak, és minden olyan kísérletnek, amely aláássa a kormányfő mandátumát”
– hangsúlyozta Łoboda.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

A száj- és körömfájás után itt az újabb pusztító kór, sorra ölik le az állatokat

Salátatörvénybe bújtattak egy rakás változást az egészségügyben

Még nem menekült meg Magyar Péter: koslat a nyomában a jegybank és az ügyészség, Gulyás Gergely nyugodt

Mindent ellepnek: ruhát, ételt, autót – hatalmas invázió indul a Balatonnál

Meggondolta magát a patinás német autóóriás, mégsem kérnek annyira az elektromos átállásból

Tandemugrás áldozata lett egy oktató és egy négygyermekes anyuka

Már megint löszfal omlással küszködnek a Balatonnál

Ezen a vasúti fővonalon utazna? A MÁV szerint nem jó ötlet

Már csak ez hiányzott, akár vízhiány is lehet
