A Balaton átlagos vízállása a hétvégén 102 centiméternyire csökkent, ami azt is jelenti, hogy hat nap alatt öt centiméternyit apadt. A víz hőmérséklete hétfőn reggel Siófoknál egyébként 24 Celsius fokos volt – olvasható a vízügy honlapján. A hétfő délutáni adatok ennél már egy kicsit nagyobb vízállást mutatnak, ám ez simán betudható a hidegfront keltette szélnek és hullámoknak.

Csak az összehasonlítás miatt: körülbelül egy éve, 2024 június közepén olyan magas volt a vízállás, hogy már a Sió-zsilip megnyitását latolgatták. Ez 20 centiméterrel magasabb vízállást jelentett a mostaninál – úgy, hogy kora tavasszal is engedtek a Balatonból. 2023 júniusában is 120 cm felett volt a vízállás, a többi között ezért is merték heteken keresztül nyitva tartani a siófoki zsilipet, hogy végre felúsztathassák a Bahart új kompjait és katamaránjait. A hajók kedvéért 10 centimétert engedtek le a tóból, de még így is bőven kibírta a szezont. 

A jelenlegi 102 centiméter ugyan elmarad az optimálistól, de még mindig ideálisnak mondható. A közelmúlt legalacsonyabb vízállását 2003-ban jegyezték fel, akkor június közepén mindössze 70 cm körül volt a vízszint, nyár végére pedig 23 cm-re csökkent – és valóban inkább strandröplabdázni lehetett a mederben. Ilyen veszély persze egyelőre nem fenyeget. Egyébként 2012/2013 nyarán is hasonló volt a helyzet, akkor ismét előkerült a Balaton esetleges vízpótlásának ilyenkor elmaradhatatlan kérdésköre. 

A Balaton vízállása Siófoknál
A Balaton vízállása Siófoknál
Kép: vizugy.hu

Nagyobb probléma – habár szintén nem példa nélküli – hogy több balatoni partszakaszról is zöldes színű vízről és valami úszó nyálkás trutymóról számoltak be az Időkép Balatonnál nyaraló olvasói. 

A fotók alapján úgy tűnik, algásodik a tó – és ez

nem más, mint a fonalas kékalga, ami a nevével ellentétben egyértelműen zöld színű.

„Igen, olyan fonalas kékalgák szaporodtak el, amelyek egyelőre ugyan a teljes vízoszlopot nézve nem nagy tömegben vannak jelen; de képesek a felszínre lebegni; ott nagy tömegben összegyűlni és látványos algavirágzást produkálni. A feltámadó szél ugyanakkor visszasodorja őket a vízoszlopba, így előfordulhat, hogy a jelenség megszűnik, majd esetleg újra kialakul (akár más területen)" – jött a válasz a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet szakembereitől.

A mostani algavirágzást a viszonylag hűvös tavasz után berobbanó meleg, és a felmelegedő víz okozta. Az első algavirágzásra hajlamos kékalgák szaporodtak el helyenként, és tömörültek a vízfelszínen, leginkább a tó nyugati felének öbleiben – a műholdfelvételek szerint.

Korábban is előfordult már, hogy a Balaton algásodni kezdett, de ez sokszor hosszan tartó, melegebb időszakok után következett be. Ez most még nem mondható el, hiszen a május kimondottan hűvös volt. Vasárnap reggelre viszont nagy mennyiségű alga jelent meg például az északi parton, Balatonszepezd környékén, de hasonló a helyzet a déli parton Balatonboglárnál is.

Zölddel a kékalga
Zölddel a kékalga
Kép: BLKI

Rendszeresen vesz mintát a tihanyi kutatóintézet a tó vizéből, és a jelenlegi átlagértékről elmondható, hogy az algabiomasszát mutató a-klorofill koncentráció 8-10 µg/l , ami jóval kedvezőbb az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által szabott 75 µg/l-es határértékénél – mondja a jelenségről Vasas Gábor a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet megbízott igazgatója.

Helyenként, különösen az öblökben ez az érték megugrott a hétvégén, ahol a meleg vízben virágzásnak indult az egyik koranyári kékalga, azaz cianobaktérium (Dolichospermum spiroides), amelyet tömegekbe sodort össze az enyhe szél.

Veszélyes?

A mostanihoz hasonló lokális, koranyári algavirágzás előfordult a korábbi években is a tó nyugati felében, most azonban már a siófoki medence egyes partszakaszain is megjelent. Vízmintát vettünk ezekből az öblökből, hogy megvizsgáljuk mennyire veszélyesek a most elszaporodott cianobaktériumok mondta Vasas Gábor a Hírbalatonnak. 

Az eredményektől függetlenül, általánosságban azt javasolja minden hasonló esetben, hogy akik ott fürdőznek, ahol a zöldes algatömegek felbukkantak,

zuhanyozzanak le strandolás után.

Nagyobb algatömeg esetében és a zöldes, már krémszerű algasűrűségnél pedig inkább kerüljék a fürdőzést az adott partszakaszon. Érzékenyebb bőrűek számíthatnak piros kiütésekre. Ha pedig valaki iszik az ilyen vízből, hasmenése lehet. Az érkező hidegfront, és a vele járó szél várhatóan eltünteti a hétvégi algavirágzás nyomait, de hogy milyen lesz a folytatás, az időjárás függő – hangsúlyozta a kutató.

Ön tudja, mennyibe kerül most a Balaton déli partján egy impozáns ingatlan?

A Balaton környéki települések iránt régóta óriási kereslet tapasztalható, főleg ha új építésű ingatlanokról, lakóparkokról van szó. >>>